(Sokan, szépen, ügyesen megírták már a várakozás titkának novelláit, színdarabjait, filmjeit. De ha lenne időm, én is megírnám ezt a filmet, valami ilyesmit, nem másról, mint a nagy VÁRAKOZÁSRÓL…)
Az egyik film története abból áll, hogy az asszony minden nap kimegy az állomásra, és várja a vonatot. A vonatot, amely a férjét hozza haza a hadifogságból. Jön a vonat és megáll. Az utasok leszállnak. Mind leszáll és elmegy erre vagy arra. Úgy látszik, ma nem jött haza a férje. Az asszony megvárja, amíg mindenki elmegy, és a vagonokat bezárják, és a szerelvény tolat a mellékvágányra. Az asszony hazamegy. Másnap újra kimegy az állomásra és megvárja a vonatot. Az utasok leszállnak és elmennek. A szerelvényt elvontatják. Nem jött haza. És az asszony minden nap megteszi ezt. Mert nincs telefon, nincs posta, nincs semmilyen hír. A film sokáig mutatná be ugyanezt. Lassan észrevennénk, hogy a férjét váró asszony egészen megőszült, majd egészen meghajlott a háta. Végül bottal jön ki az anyóka a vonathoz, amely még mindig nem hozza haza a férjét. A premier-plán közel hozza az anyóka arcát. Az arc ráncos már ugyan és egészen beesett, de látjuk a szemét. A szeme elevenen és boldogan ragyog és csillog valamitől…
A másik film: Az öreg baktert látjuk, amint kimegy a bakterház elé, a sínek elé, piros zászlójával a hóna alatt és vigyázzba áll. És akkor látjuk, hogy előtte jobbra, úgy száz méternyire, vége van a sínpárnak. Eddig tartott a vasút. Felszedték a további síneket. A vonat nem érkezik. Egy vonat sem érkezik már. És látjuk a továbbiakban, hogy az öreg bakter pontos érkezési időpontokban, másnap is, és újra és újra kimegy a bakterház elé és tiszteleg a meg nem érkezett vonatnak. Az öreg baktert valamiért nem költöztették el, itt maradhatott… Látjuk ezt sokáig a kockákon és láthatóvá válik, ahogy az öreg bakter fölött még jobban eljár az idő, és már bottal topog ki a várvavárt vonat elé. Senki sincs ezen az állomáson már régóta, csak az öreg bakter. Aztán a filmen egyszercsak megtörik a monotónia, mert az öreghez odalép valaki a homályban, nem is látjuk jól, ki lehet, és nem is érdekes. Megkérdi az öreg baktert: „Hát melyik vonatot várja kegyelmed?” És az öreg hajlott bakter, remegő hangon, alig hallhatóan súgja: „Én azt a vonatot várom, amelyik nagyon fényesen –tisztán fog érkezni és elegáns- paszományos tisztiszolgák fogják az utasokat egyenként felsegíteni, és senkitől sem kérnek jegyet, mert képzelje, erre mindenki felszállhat, és nem lesz rajta másod –, meg harmadosztályú kocsi, mindenki az elsőosztályos pullmann-kocsikban ül és pincérek szaladgálnak és hajlonganak az utasok körül, és minden helysége a vonatnak fényárban úszik…” A kérdező: „És kegyelmed tudja, hogy mikor érkezhet ez a vonat?” Az aggastyán válaszol: „Bizony, nem tudom én… Éppen azért jövök ki minden hajdani vonatérkezési időben, mert ugye sose lehessen tudni…Tudom én, hogy milyen régóta nem járnak már a vonatok ezen a pályán… De ez az egy kérem, ó, ez biztos, hogy ez be fog futni. És én nem maradhatok le az érkezéséről!”
Csak a hit tud várakozni. Csak a szeretet tud várakozni. Csak a hűség tud remélni és várakozni…
Az ADVENT várakozás az ELJÖVENDŐre. A Jelenések könyve így nevezi ŐT: „Aki volt, aki van, s aki eljő…” (Jel 1,4) Nem tudjuk, mikor jön, csak annyit: már útban van! Ő Az, aki nemcsak eljött, s nemcsak el fog jönni, hanem: AKI JÖN. Minden pillanatban itt lehet az ajtóm előtt…
A közömbösség nem várakozik – csak önmagára… A szeretet várakozik – és nem adja fel… Virraszt és nem lankad el.
És én kimegyek a vonat elé… Akkor is kimegyek, amikor már senki sem megy ki. Akkor is várom, amikor sokak szerint már régen nem érdemes várni…
Akkor is kimegyek, ha már állítólag nem jön a vonat… Akkor is, ha netán már csak egyedül én várom…
Igen, én akkor is várom az Úr Jézust, ha már senki sem várja…
Tudom ugyanis, hogy érkezik, és egyszer ITT LESZ.
Gál Péter