„Kész- e a bevásárlás?... kész-e a takarítás?... kész-e mákoskalács?... üdvözletek feladva?... szóltál-e nekik, hogy mikor megyünk?... szóltál-e nekik, hogy nem megyünk?”
Jogos kérdés: - Csakugyan, vajon készen van-e minden? Mikor jöhet a Jézuska?
A kicsi názáreti Mária annak idején karácsony–kész volt. Azt mondta az angyalnak: „Legyen nekem a te igéd szerint…!” Mert nagyon akarta szeretni az Istent. És jöhetett a Jézuska…
A boldogemlékű magyar Galgóczy Erzsébet is nagyon akarta szeretni Jézust. Ezért mindent átadott Neki, és azt mondta, hogy legyen meg mindig mindenben az Ő akarata. Galgóczy Erzsébet is karácsony–kész volt. Ezt írta naplójába:
„…a Jézuska elfogadta felajánlásaimat… 1930 óta minden év karácsonyán a szent barlangban voltam. Ott térdeltem a kicsi Jézus jászola előtt, láttam a pásztorokat és szabad volt nekem is köszöntenem az isteni Kisdedet. Megengedte, hogy letérdelhettem előtte, és elmondhattam Neki mindent. Százszor is elmondtam, hogy szeretem Őt és az Övé szeretnék lenni mindig. Évek óta a karácsonyt úgy töltöttem, hogy nem ismertem magamra, hogy tudtam így kettészakadva élni?! Lelkem mindig a Jézuska mellett volt, és mégis tettem köznapi dolgaimat is, itthon.
Ebben az évben ért életemnek az a nagy boldogsága, hogy karácsony éjszakáján nemcsak ott lehettem a szent barlangban, nemcsak térdelhettem Előtte, mint eddig, hanem szabad volt a kis Jézuskát a karjaimban tartanom. Fogtam és dajkáltam Őt! Máriácska tette karjaimba! Amint térdeltem a jászola előtt, szívem majdnem megszakadt a szeretettől és a vágytól, hogy egyszer én is foghatnám a Jézuskát! A kicsi Jézus mintha értette volna a gondolatomat, vágyakozva nyújtotta felém drága kicsi kezét, úgy, mint mikor a kisbabák kérik, hogy vegyék fel őket. Mikor láttam felém nyújtani a kis karját, majdnem eszméletemet vesztettem a vágytól, hogy megfoghassam. De magamtól nem mertem megérinteni. Mikor Máriácska meglátta a Jézuska felém nyújtott kis kezét, gyöngéden felemelte, leültetett egy szénacsomóra, és úgy tette az ölembe a kis Jézuskát. Hogy mit éreztem?... Erre igazán nincs szó, hogy ki tudnám fejteni! Sokáig töprengtem azon, hogy is bírtam ki akkor azt a boldogságot?
Ilyenforma érzésem van a szentáldozáskor is. Most már nemhogy betelne a szívem ezzel a boldogsággal és megnyugodna?! Nem! Mert még fokozódik lelkemben a vágy, még mindig többet kíván, még fokozottabban szeretné bírni az Úr Jézust."
Mélyülő Isten–szeretetem és mélyülő önátadásom fokának mértéke szerint lehetek én is karácsony–kész.