Gál Péter:
Bérmálási beszéd 2020. december 27-én a pécsszabolcsi templomban
A harmadik isteni személy Jézus szava szerint „ott fú, ahol akar”; de az Egyházban megtapasztaljuk, hogy leginkább ott működik, ahol várják és hívják Őt. Mi is hívtuk Őt mostanában, a készület ideje alatt, s a mai szentmisénk a Szentcsalád ünneplése mellett egy kicsi Pünkösd. Tehát hisszük, hogy most eljön Ő…
Kedves bérmálkozók, ki is jön el ma hozzátok? Eljön a rendnek a Lelke. Ő a teremtő Lélek, aki a káoszból a teremtéskor rendet alkotott; olvassuk a teremtés könyvében, hogy „Isten lelke ott lebegett az ősvizek fölött…” A káosz lelke viszont az ördög, aki oly sokféle módon terelné az embert a rendetlenség felé; a mai rendetlenség egyikét úgy hívják: liberalizmus, hogy mindenki csinálja azt, amit csak akar. A keresztény hagyományok ezzel szemben rendet adtak Európának, amely mögött dolgozott a Szentlélek Isten; a rend keretet ad, törvényt ad, s a békéhez és kibontakozáshoz segíti az embert; ezt a hagyományt, ezt a rendet kezdik napjainkban alapjaiban lerombolni a sötét erők.
Eljön most hozzátok a pünkösdi tűz Lelke. A Szentlélek egyszerre víz és tűz… Ez benne nem ellentét; ilyen csak Istenben lehet… A keresztség vize által megtisztított minket az áteredő bűn hatalmától. A szenteltvíz által ugyanő elűzi az ördögöt itt is-ott is...
A mennyből jött lángnyelvek tüze az első pünkösdkor úgy fellelkesítette, úgy felbátorította a 12 apostolt, akik a Szűzanyával együtt imádkoztak, hogy ott, a jeruzsálemi templomtéren a szent hatalom és örvendezés, valamint a nyelveken való hirdetés, a Jézusról szóló tüzes beszéd nyomán megtörtént a hatalmas csoda: megszületett az Egyház.
Kétféle tűz lehet az ember életében: az evilág tüze, amely a romboló szenvedélyek, a tisztátalanság tüze, a gyűlölet s háborúskodás tüze, és a megátalkodottság tüze. A másik az Isten Országának tüze, mely a Szentlélektől lángol: ez a szeretet tüze, a szolgálat tüze, a hit, és a hűség tüze, a reménység, a jóra való bátorság, sőt, a hősiesség tüze. Igen, a megbérmált ember Jézus-tanítvánnyá lesz, s meg kell hogy látszódjék rajta a Rómaiakhoz írt levél szava: „Az Isten szeretete pedig kiáradt a szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által…” (Róm 5,5)
Prohászka Ottokár a nagyformátumú magyar püspök a bérmálásokkal kapcsolatban 1914. májusában ezeket jegyezte fel: „Szeretem és imádom a Szentlelket, s úgy szeretném kiszolgáltatni e szentséget, hogy viharozzanak s tüzet fogjanak a lelkek. Lélek-gyújtás, pünkösdi tűz, új világalakítás: ez a bérmálásnak az intenciója… Ha az intenció megvan, akkor a tűznek gyúlnia, az égési rohamnak kitörnie kell. Ha tavaszkor a kertben égetem az orgona- s bodza ágakat, s a tűz megfogamzik, mily ropogó és pattogó erőszakkal nyillal föl; ez a Lélek képe…A bérmálásban a Szentléleknek pünkösdöt kell csinálnia, a lelket átformálnia, új világot teremtenie… Nem szabad lesrófolnunk várakozásunkat, hanem ellenkezőleg, fokoznunk kell azt, ahogy Krisztus akarta!”
A Szentlélek Isten az, aki folytatja itt lent a földön Jézus műveit. Jézus mindig többe várt, többet akart az emberektől… Például az őt kérdező gazdag ifjútól is többet vár, mint a 10 parancs szűk megtartása: „Valami még hiányzik neked: add el mindenedet és jöjj, kövess engem!” A Szentlélek ugyanígy akar mindig megvilágítani engem, ugyanígy többletre, a továbblépésre akar erőt adni. Ő nem nyugszik bele - én sem nyugodhatok bele a langyos kereszténységembe. A Jelenésekben mondja az Úr: „Mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kiköplek a számból.” (Jel 3, 16) A Szentlélek nem adja fel, hogy tovább neveljen, vezessen, megszenteljen engem, csak hívjam őt, és én se akarjam soha feladni. Ő a tökéletesedés motorja bennem…Beethoven–év volt 2020-ban. A nagy zeneszerző élete delén süketülni kezdett, de éppen akkor írta meg a legtöbb és legnagyszerűbb zeneművét, amikor már majdnem süket volt, melyekkel azóta annyi lelket vigasztalt. Nem adta fel, és vele volt a Szentlélek. Mert a vigasztaló Lélek ott fú a keresztény alapú művészi alkotásokban is és a tudomány területein is. De Ő a hétköznapok alázatos, láthatatlan lelke is, Aki megerősít, sőt feltüzesít minden jóakaratú embert a hivatása gyakorlásában, legyen az orvos, vagy ápoló, tanár, vagy takarító, hogy szeretettel és pontos szakértelemmel segíthessen másokat, egy közösséget. A szegényt szeretni például nem lehet Szentlélek nélkül, se a családi békét őrizni Szentlélek – hívás nélkül.
A jézusi szenvedés életét élte boldogemlékű Galgóczy Erzsébet (+1962), akit fehér vértanúnak nevezünk, mert gyermekkorától élete végéig csak betegeskedett és imádkozott; a Szűzanya gyakran jött el betegszobájába; egyszer ezt tanította Erzsikének: „Aki igazán szereti a Jézuskát, az mindig és mindenben a legtöbbet akarja Érette.” A Jézussal való szeretetegysége miatt alakította ki Erzsike testén a Szentlélek Jézus szent sebeit, a stigmákat. Erzsike egyik verse erről a fáradhatatlan önfelajánlásról és a szenvedő szeretet öröméről szól:
„…Bármily nehéz is ez, mégis csak vállalom,
Tebenned édes nekem a legnagyobb fájdalom.
Szenvednem kell, de a szenvedésben itt vagy,
Minden kincsem Tied – Jézuskám, el ne hagyj!
Add, hogy én a porszem, segíthessek azon, kinek fáj a lelke,
Azon, aki gyöngébb nálam, s nem hisz a nevedben.
Add, hogy sugár legyek, s tüzet gyújtson lelkem,
És mégis úgy éljek, szürkén, elfeledten…”
Isten Lelke a lázadás lelkével szemben, a szenvedésekben a hűség Lelke! Ő a vértanúság Lelke.
A Szentlélek az imádság Lelke; a Jézussal való találkozásunk örömét akarja hozni. Ő az ujjongás Lelke. A Szentlélek műve volt, hogy titokzatosan elvitte ezt az Erzsikét a betlehemi barlangistállóba, ahol a Szűzanya kezébe adta a kicsi Jézust. A történet végén így írja: „Hogy mit éreztem ekkor?...Erre igazán nincs szó, hogy ki tudnám fejteni! Sokáig töprengtem azon, hogy hogyan is bírtam ki akkor azt a boldogságot!”
Még olyan sokat lehetne mondani a Szentlélekről, de mostmár inkább hívjuk Őt magát!...