Szent Cyprianus Karthágó püspöke volt 248 – tól 258 – ban elszenvedett vértanúhaláláig. 252 – től a Decius-féle nagy keresztényüldözés után birodalomszerte pusztított a pestis-járvány. Cyprianus püspök megszervezte városában a betegellátást, amivel még pogány ellenségeinek is kivívta a tiszteletét. A járvány krízise alatt írta körlevelét a Halandóságról (De mortalitate). Ebből lássunk néhány részletet.
„Aki Isten oldalán harcol, szeretett testvéreim, és a mennyei táborba állva már az isteni dolgokban remél, annak tudnia kell, hogy a világ viharai és örvényei nem rendíthetnek meg bennünket, nem kelthetnek zavart bennünk, mert ezeknek bekövetkezését az Úr előrelátó szava meghirdette, intése felkészített rá; az Úr tanította, előkészítette és megerősítette Egyháza népét minden jövendő viszontagság elviselésére: háborúkra, éhínségre, földrengésekre, a mindenütt támadó járványokra.”
Ezután a szent püspök rákérdez a hitre: csakugyan a hitben éljük meg a reánk nehezedő nehézségeket? A hit nem fér össze a félelemmel. Idézi a Fil 1,21-et: „Az élet nekem Krisztus, a halál pedig nyereség…” 1
Az apostol ugyanis az életet Krisztussal együtt élte és vele együtt szenvedte, s várta, hogy a halálban pedig végleg együtt lesz Krisztusával. Nekünk is illő, sőt fontos ezekben a napokban megkérdezni magunktól: mennyire Jézus Krisztus hitében gondolkodom ebben a helyzetben, s mennyire a hit szerint cselekszem? Vagy e hit nélkül átadom magamat a tömeges szorongásnak, pániknak, Isten nélküli és folytonos okoskodásnak?
Aztán arról beszél a járványtizedelte híveknek, hogy minden próbatétel a szeretet próbája. Idézi a MTörv 13,3 -at: „Próbára tesz téged az Úr, a te Istened, hogy megtudja, szereted -e az Urat, Istenedet teljes szívedből és egész lelkedből?” Hozzátesszük Szent János első leveléből: „A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet… Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet. Azért szeretjük az Istent, mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4, 18-19)
A próbatétel tehát elvezethet a mélyebb istenszeretetre és a valós emberszeretetre. Hiszen nincs is más célunk, mint amit így kaptunk: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből! Szeresd embertársadat, mint önmagadat!"
Bizony kissé már messze vagyunk az ókeresztények szeretetének tüzétől, akik a mai egészségügyi feltételek és orvostudomány nélkül sem féltek ápolni, s ha kellett, eltemetni a járvány áldozatait. De persze közben erejüket és bátorságukat a közös szentmisékből merítették. De most hallottam egy hívő, többgyermekes orvos édesapáról, aki, miután feleségével megimádkozták, elment és a fertőzött betegek ápolásához jelentkezett. Ehhez a tanúságtételhez emlegeti Szent Cipriánusz püspök a 2 Kor 12,7-et: „Elég neked az én kegyelmem! Hiszen az erő az erőtlenségben nyilvánul meg!”
A második szent, akit említenünk érdemes, az 1581-ben született Páli Szent Vince, az irgalmasság nagy szentje; ő volt az első az orvoslás történetében, aki röplapokat szerkesztett és nyomatott, hogy a népet tájékoztassák a járványok elleni védekezés módjairól. De a lényeg, hogy egész életét gályarabok, szegények, betegek, pszichés betegek között töltötte, ápolórendeket szervezett.
A harmadik szent Luisa Piccarreta, aki 1878-ben 13 éves korától Jézussal kezdett együttszenvedni. Sokféle lelki és testi kínja közben az egyik furcsa tünete testének a gyakori merevgörcse lett. A beteg kis szent egyik új gyóntatója 1887-ben megunta, hogy naponta látogassa őt, és papi hatalmával parancsolva megtiltotta, hogy Luisa teste a dermedt állapotba visszaessen. Ekkor hirtelen kolera járvány jelent meg a környéken és Corato városkában is sok áldozatot követelt, ahol kislány lakott. Erre Luisa maga kérte a gyóntatóját, hogy folytathassa áldozati életét a bűnökért való engesztelés jegyében. Luisa háromnapos mozdulatlanságban töltött szenvedése után a kolera rögtön eltűnt a vidéken. a gyóntató az esetet csodaként jegyezte fel. 2
Az egyik feladatunk tehát a félelem legyőzése a mennyország örök voltának igaz hitével. Még igazibb, ha magának, Jézus Krisztusnak a szeretetéért tudunk felfelé nézni, kitekinteni innen a nyomorúságból, feléje, aki az Atya jobbján ül. A második feladatunk az imaharc, beleértve felajánlásainkat, amikor imádsággá tesszük, szenvedésünket, megrövidülésünket, próbatételünket, amiket Krisztus szenvedéseihez csatolunk egy-egy imádságban. A harmadik feladatunk mindent megtenni azokért, kiknek talán csak mi segíthetünk, vagy azoknak, akik nálunk gyengébben állnak anyagiakban, vagy a magány miatt, vagy éppen betegségük miatt.
1 Szent Cyprianus művei, Szent István Társulat, Bp., 1999. 281-289.
2 A mi Urunk Jézus Krisztus szenvedésének 24 órája, Veszprém, 2017., 18.